Nyújtom kezem

Ács nagy Éva
Nyújtom kezem

Rúgtak már belém,
tapostak a sárba,
köptek szemem közé,
s taszítottak mocsárba.
Kaptam pofonokat,
fájdalomtól ráncos lett az arcom,

de ezek után is fejem emelem,
a fény felé büszkén tartom.
Nem adom meg az örömöt,
hogy kacagjanak rajtam,
erőm most ez ,és én ezzel,
mindent visszaadtam.
Adós nem vagyok senkinek,
mit kaptam most én adtam,
kacagok a fénybe,
na most nevess rajtam!
De ha kéred nyújtom kezem,
nyújtom feléd a sárba,
szívem hal bele minden ember fájdalmába.
Barátként ha kéred melletted állok,
nem kenyerem a kárörvendő kacagások.