SZONETT 43.

AZ IDŐ MEGÁLLT VELÜNK
Szonett 43.
Írta.Ács nagy Éva

Vihar tombolt szívemben ,fújt a szél
Mikor a szemek egymásra néztek
Először suttogva mondtam ,szeretlek
Riadt voltam ,remegtem, mint aki fél

Olvadoztam és karjába omoltam
Zuhantam egyenest a szerelembe
Ő szívét adta az én kezembe
Jó volt ,jobb mikor még csak álmodoztam

Az idő ott akkor megállt velünk
Ketten mi már egy térben léteztünk
Külvilág nekünk akkor nem létezett

Hiába szólt madár szerenád nekünk
Egymás nélkül mi már nem lélegzünk
Sötét után végre már fény született