A mi fecskénk

Ács nagy Éva
A mi fecskénk

Üres az eresz, a reggel már hideg,
dróton ülve gyülekezik a madársereg.

Vége a nyárnak, ők útra készen ülnek,
fúj már a szél, neki vágnak a messzeségnek.

Átszelve a tengert délre repülnek,
melegebb helyet keresnek fészküknek.
Nálunk javában tombol a Tél,
a fecskénk a hidegtől már nem fél.

Változnak a hónapok,jönnek a fagyok,
kályha előtt én is melegben vagyok,
Madárcsicsergés köszönt Tavasszal,
visszajött a fecskénk nagy hanggal.

Fészkét felfedezi az eresz alatt,
nincs egyedül már, párja is akadt.
A tojását nálunk akarja kikölteni,
itt lesz erős és daliás a fecskefi.

Meg kell itt nálunk erősödnie
jön a hideg, neki is kell mennie
s ha jön ismét a napos kikelet,
nekik én újra örvendezhetek.

Lehet csak az utódja jön vissza,
s fészket újra építi s otthonossá rakja.
Mert az ereszt sosem felejtik el,
hol először a szárnyukat emelték fel.