VÁLTOZOM

Ács nagy Éva
Változom

Testem átalakul ,változik,
mozgásom korlátba ütközik.

Érzésem meddő létbe torzul,
lassan gyűlnek a felhők,
a harang értem kondul.
Még azért én vagyok, de más a test,
szívemet még bennem keresd.
Öregszem, átalakulok,
már nem dúlnak úgy a hormonok.
Csak vagyok a meddő létnek,
nem adhatok életet több nemzedéknek.
De mit ér az élet nekem így ezentúl,
ha két aprócska kéz felém nem nyúl.
Csak nézem a mellettem születő nemzedéket,
fáj mert feltörnek lelkemből a régi emlékek.
Vegetálok változó testben,
meddig, tudja az Isten!
Könnyem folyik mint patak vize,
elveszett fiatalságom reménye.
Imára kulcsolom kezemet,
nem kérem még a vegetáló énemet.
Még adni akarok belőlem a világnak,
nyújtanám kezem felé, de nem az elmúlásnak.
De halad az idő, változom,
ahogy telik ,szép lassan megnyugszom.
Adtam én már eleget,
sorsommal miért ne lennék elégedett!
Öleltek már kicsi kezek,
akkor most miért szenvedek!
A fa is egyszer elszárad,
de számtalan rügyet hajtott,
még élt nevelte a lombot.
Én is nevelek még élek,
csak kicsit rügyeim megnőttek.
De bennük én vagyok,
ha rájuk nézek szemem ragyog.
Testemben változtam,
de szívem értük dobog,
nagyon büszke öreg fa vagyok.

Markos Terinek. NEKED

Ács nagy Éva
Neked


Tortádon ma ég a gyertya,
mindegy hány száll, 

rád boldogság még vár.
Kemény volt életed,
a sors téged is próbára tett.
De itt vagy köztünk,
most ünnepelsz,
kívánom még sokáig így tedd.
De ha lehet kérek egy szeletet,
tudod a tortádért kicsit remegek.
Eszembe jut mikor még itt laktál,
sütit sütöttél s nekem is adtál.
Íze itt van , velem,
hogy barátok voltunk sosem feledem.
A mai napon ezért köszöntlek,
s ne feledd a szomszédban a kis örültet..
Isten éltessen NAGYON SOKÁIG,
szeretetben járj még bokáig...

JÖN AZ ŐSZ, Haiku

JÖN AZ ŐSZ
Haiku
Írta: Ács nagy Éva

Tombol még a nyár
de közeledik az ősz
érzem illatát

Rendet kéne rakni

Ács nagy Éva
Rendet kéne rakni

Sokszor rendet kéne rakni,
mi felborult helyre tenni.

A káoszt a fejből örökre száműzni,
tiszta levegőt beereszteni.
De hogy álljak neki,
hol kellene elkezdeni?
Képtelen vagyok rá,
marad minden így,
rendrakás na pá!

TEGNAP

Ács nagy Éva
Tegnap

Tegnap a múltat temettük,
együtt voltunk, újra nevettünk.

Tegnap egy volt te meg én,
igazán dúlt a szenvedély.
Olyan volt mint a vihar,
jött hirtelen érzelmeket kavart.
Csillapítani erejét csak mi tudtuk,
jött ,átéltük, ismét lángra hoztuk.
Vihar után a csend veled,
miközben átölelt kezed,
most olyan jól esett.

Alkonyodik

Ács nagy Éva
Alkonyodik

Még türkizkék színben játszik az ég,
alkonyodik, a nap megy lefelé rég.

Bíborszínbe festi az ég alját,
a fények az eget magára hagyják.
Pihenni tér
de jő lassan a holdvilágos éj.
Csillagok mécsesként világítanak,
a vándor embernek utat mutatnak.
Álmodhatunk az éj csendjében,
pihenni térő testben

csak csendben.

Ma

Ács nagy Éva
Ma

aludni tértek a remények,
az út sötét nincsenek fények.

Kihunyt az utolsó lámpás,
marad az éji látomás.
Alszik mélyen a gondolat,
párnára hajtva sorsokat.
Szunnyad ágyában a vágy,
most mindenkit magára hágy.
Alszik felnőtt és gyerek,
álomba sírva szendereg.
Takarójuk durva szövet,
de szeretet velük ölelkezett.
Ma
aludni tér ki szeret,
álmodjatok szebb életet.

Távol

Ács nagy Éva
Távol

Távolinak tűnsz rég láttalak,
múló emlék vagy csak.

De szememben őrzöm mosolyod,
még ajkamon van csókod.
Felnéztem az égre sötétben játszott,
a csillagunk most jól látszott.
Együtt választottuk együtt néztük,
még őrzi álmunk mit mi kértünk.
Egy volt akkor a vágyunk egy a sóhajunk,
de köddé vált elillant más az utunk.
De még vissza vágyom oda hol közös volt a cél,
a szív közös életet remélt.
Távol vagy de látlak,
még mindig megyek eléd várlak.
Lecsukom szemem s ott a jelen,
itt lebegsz örökké bennem.

Magányos pipacs

Ács nagy Éva
Magányos pipacs

Nappali fényben a réten 
magányosan áll,

társai rég lehullatták szirmaikat,
de ő még büszkén délcegen vár.
Szirmait néha lengeti a szél,
de még nem hordja szerte szét.
Még hirdeti a nyár szépségét,
éli tiszavirág életét.
Még kapott egy esélyt,
röpke pillanatot,
időt!
Még maradhat tán egy napot,
ma még ott van láthatod.
De holnap átadja helyét
egy újnak.

Kérdőjelek

Ács nagy Éva
Kérdőjelek

Állok a lét és nem lét peremén,
testem kérdőjelként kiállt,
Milyen ez a világ?

Néha torz tiszta fertő,
emberek sorra kérdőjelként jő.
Miért mi, miért én?
Ki a felelős sorsunkért!
Válasz nincs felelet néma,
a kérdezett a kérdezőt
tanakodni hagyja.
Ezért - e világ kérdőjeleket gyárt!
Nincs semmire válasz,
csend a felelet,
a világ peremén magamban elmélkedek.

Dal vagyok

Ács nagy Éva
Dal vagyok

mely szól az ajkadon,
ének mi a szívedig hatol.

Egy lágy ütem,
egy éji szerenád,
dal mely örömet vigaszt ád.
Dalolj velem,
énekünk zengjen az est sötétjében.
Öröm együtt sok,
bánat sosem érjen.
Dal vagyok,
dal vagy,
egy lágy ütem,
szívem együtt szól veled.

Papír ,toll ,lélek

Ács nagy Éva
Papír, toll, lélek

A költőnek papíron van a lelke,
gondolatait tollal írja le.

Vers az írás önmaga ,
a mű pedig egy igaz csoda.
Bánatos kedvét itt sírja ki,
örömét rímekkel ötvözi.
Színesen átfonja rózsaszín világba,
ecsettel átfesti mások sorsára.
Mindenki így kicsit magára ismer,
a vers felér bármilyen kinccsel.
Az arany itt maga a szó,
mert bátran leírható.
Néha jól sikerül,
néha rosszul,
az olvasó kicsit" bosszul".
De csodavilágba vezet,
mert itt szabad a képzelet.
Papír, toll, lélek,
csodás festmények,
ez maga az élet.

Merre

Ács nagy Éva
Merre

Vajon mi az én utam,
merre vezet sorsom.
Miért jöttem a földre,

volt vagy van értelme?
Mi az mit én itt alkottam,
vagy csak jól elvoltam.
Emlékezni fognak rám,
vagy elfelednek sötét éjszakán.
Hajnal lepelként takar,
rajtam lesz színes avar.
Virág nyílik felettem,
én merre lettem?
Utam véges,
sorsom kegyes,
föld mi befogadott
most ő takar.

Vajon ki

Ács nagy ÉVA
Vajon ki

ki a hős,
ki embereket ment

vagy a mesehős.
Vagy a hétköznapi ember,
kinek gondja annyi mint a tenger.
Megpróbál talpán megállni,s nem éhen veszni,
ebben a világban mindig ember maradni.
Kenyeret nincsböl is teremt az asztalra,
hogy honnét van ereje vajon kitudja.
Az utolsó leheletéig küzd azért,
csillapítsa családja éhségét.
Pihenni nem tud minek,
agyát a mindennapok őrlik meg.
Küzd az életért,
a családjáért,
önmagáért,
s az egész világért.
Ő a hős!

Kéne

Ács nagy Éva
Kéne

most egy kis tél a nyárban,
fürdeni hófehér havában.

Hógolyó csatát vívni,
meleget kicsit feledni.
Vagy az őszi szélben állni,
nyakunkba langyos esőt kapni.
Vagy tavaszi reggel zajára,
felkelni madarak hangjára.
De nem e kánikulai melegben,
aszottá száradni nap tűzében.
Csak kicsit essen,
nyitom az ajtóm, ki ne felejtsen.
Szél lesz igaz barátom,
kiállok hogy meglásson.
Hóember lenne a címbórám,
részt vennénk mindenki partiján.
Élveznénk a kályha melegét,
hallgatnánk csodaszép mesét.
De nem fujj a szél,
hóemberem nem él.
Csak én vagyok aki mesél.

Rózsa a viharban

Ács nagy Éva
Rózsa a viharban

Tépi csavarja a vihar a fákat,
hordja tördeli az ágat.

De a kertben ni csak,
egy virág most nyílhat.
Érzem bódító illatát,
neki a szélvihar nem árt.
Dacol vele csak azért is,
miért nem nyílhatnék most itt!
Áll fújja a szél,
de köszöni ebből nem kér.
Most jött el az idő,
a bimbóból rózsa nő.
A legszebb virág a viharban,
zord idő ellenére is itt van.
Viharban nyílt rózsa,
a békét meghozza.
Csak fujj szél,
tombolj vihar,
erődtől ő nem fél.

Pillangó testben

Ács nagy Éva
Pillangó testben

Könnyű testben szálltam
gyönyörű szép volt szárnyam.

Átszeltem a virágos rétet,
láttam nyílni sok szépet.
Kacérkodtam a napsugárral,
néztem rá csodálattal.
Versenyeztem viharos széllel,
győzni akartam erejével.
Próbáltam utánozni madarak hadát,
de most nem én nyertem a csatát.
Néztek rám elbűvölten emberek,
lepke, nézd milyen remek!
Boldog voltam,
fényesen ragyogtam.
Pillangó létemben csak úgy csillogtam!

Méz ízű csókod

Ács nagy Éva
Méz ízű csókod

mérgezi ajkamat,
add s jobban érzem magamat.

Leheleted cukor szirup nekem,
itass vele, s én élvezem.
Édes önmagad hab a tortán,
nem osztozom senkivel -e morzsán.
Cukorbeteged leszek,
mert minden mi édes rajtad szeretek.

TEGNAP ÍZE. Szonett:69.

TEGNAP ÍZE
Szonett 69.
Írta: Ács nagy Éva

Kézen fogott ma hajnalban a múlt

Kicsit féltem s nagyon megriadtam
S mégis karöltve boldogan haladtam
De szívemben fergeteges vihar dúlt

Szinte éreztem a tegnap ízét
Élveztem a múlt feledett csókjait
Átéltem a volt szerelmes vágyait
Fogtam szorosan remegő kezét

Jó volt újra boldognak ott lenni
Nehéz csakúgy mindent elfeledni
De az én szívem dobogott tovább

A jövőm mi felé nélküle megyek
Pedig vannak még érte hullt könnyek
Nem lehetett a sors hozzám mostohább

A falak talán leomlanak

Ács nagy Éva
A falak talán leomlanak

Vakon tapogatózom,
keresem a holnapom.

Rám omlanak kőfalak,
s fekszem a romok alatt.
Törmelék mibe kezem ütközik,
ezek az én világomat tükrözik.
Kezemben fehér bot de elmész mellettem,
senki nincs aki rajtam segítsen.
Tapogatóm tovább a falat,
az idő velem együtt halad.
S a falak talán
végleg leomlanak!

Haladok

Ács nagy Éva
Haladok

Üszkösödik a gondolat fejemben,
kérgesedik az idő tenyeremben.

Szempillám alatt vannak ráncok,
a kor ekéje már mélyet szántott.
Nyakamon a lánc még ragyoghat,,
neki nem de nekem beborulhat..
Ő örök nem úgy mint én,
haladok lassan az elmúlás tengerén.

Szavaim

Ács nagy Éva
Szavaim

most még csöndes szavak
szám zárva rajt a lakat.

Kulcsa a világ kezében,
nyitni ő tudja mindenképpen.
Sóhajtásom halk halál hörgés,
szívem dobbanása mennydübörgés.
Halkul szavam csendben,
hiszem hogy minden rendben.

SZORÍTS MÉG SZERELEM

SZORÍTS MÉG SZERELEM
Szonett 68.
Írta:Ács nagy Éva

Szoríts még kicsit magadhoz szerelem

Kell még az életemben a szenvedély
Egy utolsó el nem vesztett esély
Ölelj csak bátran kellesz még nekem

Fájon a sóhaj, hogy érezzelek
Tudni még a vér ereimben folyik
Szívem hevesen dobog, érted vérzik
Perzsel de csak azért is ölellek

Ne nézd a korom , az cseppet sem számít
Nem kell ide más, csak te és a hit
Hidd csókod melyet adsz, még tűzzel éget

Lázam van, forr a vérem a mámortól
Testem tajtékos az izzó vágytól
Kívánom ne érjen sosem véget

Csapd le csacsikám

Tegnapi bolond versem..
Ács nagy Éva
Csapd le csacsikám

Vasárnap délidő.

szememre álom jő.
Hív az ágy,
csábosan kacsint rám.
S kérésének eleget teszek,
gyorsan ágyamba fekszek.
Fordulok jobbra,
fordulok balra,
aludnék de egy légy szállt az arcomra.
Hessegetem de nem hagy békén,
ezért a drágámtól a légycsapót kérném.
Csapd le azon nyomban .. mondtam.
S a csacsi csapott,
de tükrömbe nézni nem tudok,
arcomon a légycsapó nyomott hagyott!
Nézem most azt jól mutatok,

utcára menni így hogy fogok?

Te vagy

Ács nagy Éva
Te vagy

Te vagy a felnőtt,
óvjad őt.

Te vagy az erősebb,
védelmezd.
Ha kicsi kezét kezedbe adja,
a szeretetet akarja.
Fogd , el ne enged,
neked ez a terhed.
De nem teher,mert szereted,
ezért szeresd neveld.
Legyen boldog gyerekkora,
legyen, hogy ő is továbbadja.
Tanítsd meg szeretni,
tanítsd meg nevetni.
Tanítsd meg sírni feledni.
Mit tőled lát azt adja tovább,
ad neki a holnap mosolyát!

Szállhat újra

Ács nagy Éva
Szállhat újra

Hamvad parazsa cigarettámnak
száll füstje felfelé utolsó gondolatomnak.

Elillan mint füst a légben
cigarettám elveszik a szélben.
Parazsa sincs már kialudt,
szívemben a láng is kihunyt.
Szunnyad kicsit fáradt,
pihen aztán újra lázad.
Szikrázik megint lángra kap,
s vele szállhat az örök gondolat.

Ünnep

Ács nagy Éva
Ünnep

Ünnepeld huszadikát
éltesd Augusztus havát.

Szeld fel az új kenyeret,
minden népnek adj egy szeletet.
Ne éhezzen senki a világon,
kenyere legyen mindenkinek a tálon.
Adjuk át szeretetünket,
áldjuk meg mi szentünket.
Csak egy szelet kenyér,
de szeretet béke, ennél többet ér.
Ünnepelj Magyar,
ünnepelj,
kenyered békét hirdessen.

A mi fecskénk

Ács nagy Éva
A mi fecskénk

Már hidegek a reggelek,
üres az eresz,
dróton ülve gyülekezik

a madársereg.
Lassan vége a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
a fecskék útra készen ülnek,
s neki vágnak a messzeségnek.
Délre repülnek átszelve a tengert,
keresik a melegebb helyet.
Nálunk tombol a Tél,
de ők melegen vannak,
a fecskénk a hidegtől már nem fél.
Berregnek a hónapok,
jönnek a fagyok,
kályha előtt én is melegben vagyok.
Tavasszal hajnali napsugárral
madárcsicsergés köszönt,
a mi fecskénk vissza költözött!
Fészkét keresi az eresz alatt,
nincs egyedül, párja is akadt.
A tojását itt költi ki,
itt nő fel a kis fecskefi.
Kell erősödnie
mert jön a hideg, neki is kell mennie.
Ez így megy évről- évre,
s ha jön a napos kikelet,
fecskénknek az eresz alatt újra örvendezhetek.
Lehet nem ő jön vissza,
de az utódja az mindig,
mert nem felejtik el
ereszünk alatt a fészket,
hol meglátták a napos eget,
hol szárnyalni tanultak meg.
Visszatérnek.

Örök fájdalom

Ács nagy Éva
Örök fájdalom

Örökké tart a fájdalom,
hiába süt ki a nap,

a seb mély nyomot hagy.
Úgy mint a madárnak
ha szárnya törik,
hiába forr össze
nehezebben repül,
a heg még létezik.
Nem látszik semmi
kívülről a szíven,
de sebesült emberként
életem tovább élem.

Álmomban

Ács nagy Éva
Álmomban

Álmomban szárnyam nőtt
átrepültem a tarka mezőt.
Pillangóként szálltam a réten

megbújtam virágok kelyhében.
Szálltam a patak partján,
versenyző voltam madarak hadában.
De legyőztek letört
gyönge lepkeszárnyam.
Álltam letörten,
fürödtem patak vízében.
Csoda patak volt,
szárnyam erőre kapott.
Erős lett sokkal erősebb,
már senki le nem győzhet.
Pillangó létem álom volt,
de erőm igazi,
a világ meg nem törheti.

Cigány prímás.

Ács nagy Éva
Cigány prímás

Ócska nadrágjában
ül a kunyhójában.
Előtte asztal

kezében hegedű.
Szemében ott a derű.
Simogatja az édes
hangszerét,
gondolatban újra
játssza az életét.
Híres volt egykor
elismert zenész,
de már letette a
élete értelmét.
Ő volt a legjobb
prímás a cigányok
között, ha ő hegedült,
szívekbe béke költözött
Hallgatták zenéjét,
hallgatták a muzsikát,
mit szívből nekik
játszott, a vén prímás.
Nem szólt senkinek
a kezében oly szépen
a hegedű,
nem szólt oly szépen
egyetlen egy zenemű.
Mindenki őt akarta,
mindenki az ő
zenéjét dúdolta.
Első volt a prímások
között,
de az idő felette is
győzött.
Megöregedett!
Ő már nem kellett,
csak az emléket
és a hegedűjét
tartotta meg.
Néha előveszi,
becézi lágyan,
ő az igaz társam!
Ő sosem hagyta el,
csak őt felejtették el!
Most ül, kezében
édes hangszere
gondolatban újra játszik vele,
ránéz,s felakasztja a szegre.
Nem szól,
csak könnyes a szeme,
az életét tette most le.
Szép volt, szép
az életem,
örülök ,hogy így
élhetem.
Prímás voltam
a prímások között,
de már lelkem
pihen,
békébe öltözött.

Valami mindig

Ács nagy Éva
Valami mindig

eltakarja arcom
árnyékol nem látom a napom.

Nem érinti fénye sápadt ajkamat,
sötétség leple fonja be hajamat
Öleli körülfogja testemet,
kapaszkodnék kifelé de nem lehet.
Valami árnyékában élek,
reszketek fázom félek.
Valami mindig van előttem,
célpontja most én lettem.

Semmi létem 2.

Ács nagy Éva
Semmi létem

Semmi vagyok
hallgatom zaját

most lépett be
átjárva a szobát.
Üres a szekrény
üres már az ágy
a szék semmiként
nekem helyet ád.
Érzelem bennem
semmivé változott
úgy álmodozom
hogy semmi vagyok!
Élek lélegzem is még
de néha elönt
a semmiség.
Amikor végül
nem marad semmi.
Mégis így kell
Nekem szeretni...

Semmi létem

Ács nagy Éva
Semmi létem

Semmi vagyok,
hallgatom zaját.
Most lépett be,
átjárva a szobát.
Üres a szekrény,
üres az ágy,
a szék semmiként
nekem helyet ád.
Érzelem bennem
semmivé változott,
én most úgy álmodozom.
Vagyok, lélegzem még,
de néha elönt,
a semmiség.