VÁLTOZOM

Ács nagy Éva
Változom

Testem átalakul ,változik,
mozgásom korlátba ütközik.

Érzésem meddő létbe torzul,
lassan gyűlnek a felhők,
a harang értem kondul.
Még azért én vagyok, de más a test,
szívemet még bennem keresd.
Öregszem, átalakulok,
már nem dúlnak úgy a hormonok.
Csak vagyok a meddő létnek,
nem adhatok életet több nemzedéknek.
De mit ér az élet nekem így ezentúl,
ha két aprócska kéz felém nem nyúl.
Csak nézem a mellettem születő nemzedéket,
fáj mert feltörnek lelkemből a régi emlékek.
Vegetálok változó testben,
meddig, tudja az Isten!
Könnyem folyik mint patak vize,
elveszett fiatalságom reménye.
Imára kulcsolom kezemet,
nem kérem még a vegetáló énemet.
Még adni akarok belőlem a világnak,
nyújtanám kezem felé, de nem az elmúlásnak.
De halad az idő, változom,
ahogy telik ,szép lassan megnyugszom.
Adtam én már eleget,
sorsommal miért ne lennék elégedett!
Öleltek már kicsi kezek,
akkor most miért szenvedek!
A fa is egyszer elszárad,
de számtalan rügyet hajtott,
még élt nevelte a lombot.
Én is nevelek még élek,
csak kicsit rügyeim megnőttek.
De bennük én vagyok,
ha rájuk nézek szemem ragyog.
Testemben változtam,
de szívem értük dobog,
nagyon büszke öreg fa vagyok.