A mi fecskénk

Ács nagy Éva
A mi fecskénk

Már hidegek a reggelek,
üres az eresz,
dróton ülve gyülekezik

a madársereg.
Lassan vége a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
a fecskék útra készen ülnek,
s neki vágnak a messzeségnek.
Délre repülnek átszelve a tengert,
keresik a melegebb helyet.
Nálunk tombol a Tél,
de ők melegen vannak,
a fecskénk a hidegtől már nem fél.
Berregnek a hónapok,
jönnek a fagyok,
kályha előtt én is melegben vagyok.
Tavasszal hajnali napsugárral
madárcsicsergés köszönt,
a mi fecskénk vissza költözött!
Fészkét keresi az eresz alatt,
nincs egyedül, párja is akadt.
A tojását itt költi ki,
itt nő fel a kis fecskefi.
Kell erősödnie
mert jön a hideg, neki is kell mennie.
Ez így megy évről- évre,
s ha jön a napos kikelet,
fecskénknek az eresz alatt újra örvendezhetek.
Lehet nem ő jön vissza,
de az utódja az mindig,
mert nem felejtik el
ereszünk alatt a fészket,
hol meglátták a napos eget,
hol szárnyalni tanultak meg.
Visszatérnek.