Kötél
Csomóra kötöm lassan nyakamon,
rántok rajt, jó erősen meghúzom.
Elég volt feladom, elég a lelki fájdalom,
kiszállok, s világom elhagyom.
Veszek, erre talán még jut,
még pár apróból kifut.
De gyáva vagyok,
élnem kell itt,
pedig nem mindig akarok.
S ő marad a ruhaszárítón,
nyaklánc az mi fénylik nyakamon.
Győz gyávaságom,
erősebb élni akarásom.
Maradok -e világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése