Lábad nyoma

Ács nagy Éva
Lábad nyoma

Lábad nyomot hagyott a hóban,
itt voltál, tudják most valóban.
Fogtad a viharban kezemet,
sötét ködben suttogtad nevemet.
El sem engedtél addig míg tartott a vihar,
szorítottál magadhoz, s tudtam itt vagy.
Személyed bennem is nyomot hagyott,
vártam a csókra, s hó is elolvadott.
Lábad nyomát már nem őrzi,
mert jött a fényes Tavasz,
de emlékeimben újra havat hordasz.
S ez itt van mindig, pedig tudom
a Tél után jön a Tavasz,
de csókod bennem hordom.
Érintésedre mint hópehely én is olvadtam,
tested melegétől, bíz vágyra fakadtam.
Mint Tavasszal a fán a rügyek,
belőlem szerelmet termeltek.