Tiszavirág életem

Ács nagy Éva
Tiszavirág életem

Fejem a puha vánkoson,
felhőt nézve ábrándozom.
Tiszavirág életem,
lassan elmúlik felettem.
Bámulok, s nem tudom miért vagyok.
Bánom a tegnapot,
szánom a mát,
kísértem a holnapot.
Jönnek felém sötét felhők,
nem teszek értük kerülőt.
Lassan fogyok el a világból,
s nem saját szándékból.
Voltam , vagyok, miért leszek,
ha csak néha örvendezek.
Ha több a sírás, mint nevetés,
több az utálat, mint szeretés.
Ki érti mit miért,
ki azt, hogy kiért!
Fejem kemény vánkoson,
csalóka volt az ábrándom.
Ébredezve látom,
látom a délibábom.
Tiszavirág élet,
boldogság csak ígéret.