Sebesült emberként
fekszem ágyamon,
testemet átjárja a fájdalom.
Reszketek, fázom, némán kiáltom,
ez már rémálom.
Üvöltök némán, fetrengve,
arcom pírja be van esve.
Szívemen a kéreg lett az úr,
melybe mélyen a féreg is belefúr.
Üszkösödik lelkem a szennytől,
elmém bomladozik a fertőtől.
Ez a világ nem az én világom,
ez a világ lassan a rémálom.
Nem vesszük észre se magunk
se mások szenvedését,
némán közönnyel nézzük,
más keseredését.
Sebesült ember sok van,
s lesz a világon,
elmegyünk némán mellettük
szemlesütve az aluljárón.
.jpgSEBES%C3%9CLT.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése