Ínség a Tanyán

Ács nagy Éva
Ínség a Tanyán

Poros út végén áll egy kis ház,
mellette fa, előtte a kertben virág.
Bent kopottak a falak,
macska dorombol a spór alatt.
Az asztal felett a polcon, petróleumlámpa ég,
villany nincs, már kikötötték.
Megvan terítve, kockás abroszon tányér,
mellette kés és kanál, az ember ételért kiált.
Krumpli nincs az asztalon ,rég megették,
tényleg már itt a szegénység!
Van száraz kenyér, és hagyma,
asszonykám , ez a vacsora?
Csend van, csak a kályha duruzsol,
érezni, itt a nincs az úr!
A tűz előtt a kosárban rőzse,
az ember az erdőn gyűjtötte.
Hiába, kell a meleg,
megfagyni mégsem lehet!
A szobában foltos dunyha, de tiszta,
rálátni az ajtóból az ágyra.
Az asszony Imára kulcsolja kezét,
édes Istenem, mi jön még!
Keserves ez az élet,
holnap, hogy főzök ebédet!
Lábához kérőn, a macska sündörög,
tejet kérne, de sajnos üres a köcsög.
Kint az ólban az egy szem malacka visít ,
lehet holnap már másért sír kint.!
Éhesen lökdösi vályúját,
keresi az esti moslékját.
Ma csak vizet kapott,
sajnos a gabona is elfogyott.
Pénz az nincs a háznál,
hitelük már nincs a boltosnál.
Asszony szeme könnytől homályos,
kiutat a fátyolos ködben nem lát most.
De ma még a petróleumlámpa ég,
holnapra már a lángja nem elég.
Holnap elfogy az utolsó karéj kenyér,
úrrá lesz rajtuk s a Tanyán az ínség.
Jövőjük kilátástalan, kétséges,
de valahogy lesz, az ember mindenre képes.
Most még porzik az út,
a nap süt még,
talán mégis egyszer jobb sors lesz az, ami jut.!