Tátongok csak

Ács nagy Éva
Tátongok csak

Mint vergődő hal a szárazföldön,
ki víz után könyörög,
tátongok én a földön fekve,
tiszta levegőért esdve.
Nap égette aszott bőröm,
mint halpikkely úgy foszlik le rólam,
a nem létező falat kaparom kínomban.
Tátongok csak,
szavaim néma tátogás,
sóhajom csendes lázadás.
Lelkemet fertőzi világi szenny,
fuldoklom benne, én itt csendesen.
A halat tán vissza dobják a vízbe,
nem lesz reménye el veszve.
De nekem ki ad inni ,
ki itat tiszta vízéből?
ki lesz aki szól : elég volt a fertőből!
Éget a napfény,
áztat a könny,
testemet nem kerüli el a közöny!