Ínség a tanyán

Poros út végén áll egy fehérre meszelt ház,
mellette fa, előtte a kertben nyílik a virág.
Bent kopottak szürkésen a falak,
macska dorombol a meleg spór alatt.

Az asztal felett, a polcon petróleumlámpa ég,
villany nincs, már rég kikötötték.
Meg van terítve, kockás abroszon tányér,
mellette kés és kanál, az ember ételért kiált.

Krumpli nincs az asztalon, rég megették,
látni jól, már itt a szegénység!
Van hetes száraz kenyér és hagyma,
asszonykám, tényleg ez a vacsora?

Csend van, csak a kályha duruzsol,
érezni jelét, itt a nincs az úr!
A tűz előtt a kosárban rőzse,
az ember az erdőn gyűjtötte.

Hiába, muszáj, kell a meleg,
megfagyni mégsem lehet!
A szobában foltos dunyha, de tiszta,
rálátni pont az ajtóból az ágyra.

Az asszony imára kulcsolja kezét,
édes Istenem, mi jön még!
Keserves nagyon ez az élet,
holnap vajon hogy főzök ebédet!

Lábához kérőn a macska sündörög,
tejet kérne, de sajnos üres a köcsög.
Kint, az ólban az egy szem malacka visít,
lehet, holnap már másért sír ott kint!

Éhesen az orrával lökdösi vályúját,
keresi kétségbeesetten  az esti moslékját.
Ma még csak tiszta vizet kapott,
sajnos a gabona is tegnap elfogyott.

Pénzt nem láttak , nincs a háznál,
hitelük már lejárt a boltosnál.
Asszony szeme könnytől homályos,
kiutat a fátyolos ködben, nem lát most.

De ma még a petróleumlámpa ég,
holnapra már a lángja nem elég.
Holnap elfogy az utolsó karéj kenyér,
úrrá lesz rajtuk s a tanyán az ínség.

Jövőjük kilátástalan, kétséges,
de valahogy lesz, az ember mindenre képes.
Most még mindig porzik az út,
a nap melegen süt még,
talán mégis egyszer jobb sors lesz az, ami jut...