Ballada egy kismadárért

Ács nagy ÉVA
Ballada egy kismadárért

Fa ágain ült, vígan repdesett,
nem volt letört, nem volt szárnyszeget.
Szabadon szállt ágról ágra,
énekelve repült új fára.
Szívből szólt az éneke,
mindenki nagyon szerette.
De egyszer eltévedt,
rossz út volt mire lépett.
Egy nagy házon nyitva volt egy ablak,
gondolta, kíváncsiságból bekukkant.
Felfedezett sok minden,
sok finomságot csipegetett.
Boldog volt , dalolt, gyomra már nem korgott,
volt itt alma, mely friss volt, s nem kukacos.
Pedig a kukacost is szerette,
de most ehhez volt kedve.
Szállt, repült ,s az ágy szélére ült.
A felfedezést hamar megunta,
kereste merre van a nyílás ,
hol a szabadság útja.
Nem lelte szegény,
az ablakot becsukta a szél.
Kétségbeesetten szállt,
senki nem hallotta segélykérő dalát .
Míg bírta kicsi szíve dobogott,
titkon a fáiról álmodott.
Pár napig húzta,és leszállt a végső útra.
Ablak alatt a fényen feküdt, teste elernyedt,
már nem repült.
Megszűnt dobogni szíve,
nem szólt többé éneke.
Lelke szállt csak szabadon,
ott volt újra kint a napon.
Mire jöttek gazdái a háznak,
csak kihűlt tetemét találták a kismadárnak.
Nézd apu..szegényke, ez dalolt nekünk a fán,
nem talált haza, nézd..szegény dalos madár!
Kézbe vették, kertbe vitték,
eltemették, mert szerették.
Azóta is lesi két kicsi szempár,
hátha dalol nekik újra a kismadár.
Szívükben még ott van ,
mert ő szólal meg minden madárdalban.


Ha szeretünk, nem feledünk.