Megszólaltam én

PÁLYÁZAT-EGYKORI ÉNEMMEL
Ács nagy Éva
Megszólaltam én

Elmerengve néztem egy fényképet,
gondolatom a múltba tévedt.
Néztem az egykori ént,
kerestem szememben a jól ismert fényt.
Már szemem alatt vannak ráncok,
rajt az élet barázdát szántott.
Fénye szememnek már nem úgy csillog,
mint mikor még nem voltak gondok.
Mikor kacaghattam önfeledten,
apu gondolkodott helyettem.
Leéltem életem felét,
már tudom mit tettem, és miért.
Hajamban ott egy kusza ősz szál,
sajnos a kezem is remeg már.
De keresem a képen a régi ént,
s egyszer minta szólna hozzám a régi kép.

..Ne félj az öregségtől, ne félj a ráncoktól,
ne ijedj meg sosem saját magadtól.
Ráncaid alatt még ott vagyok,
szemedben még ott vannak a régi csillagok.
Minden kornak megvan a maga szépsége,
ne félj, ne félj tőle, keresd meg magad helyét benne.
Egykori éned még ott rejtőzik,
bátran ugord át az élet lejtőit.
Pajkosság , vidámság ott él benned,
de újra életre kell keltened.
Mindig ott rejtőzöm benned,
csak rá kell újra lelned.

Nézem tovább egykori énemet,
nézem a lázadó kamaszt kit újra meglelek.
Igaza van fiatalkori énemnek,
magamra ezek alapján ismerek.
Csak kicsit szunnyadt a fiatalos láz,
csak kicsit fénye fakult a szem csillogás.
De felébresztem újra boldogan,
egykori énként magamnak csak suttogom.

Na ugye ott vagy mondtam,
rád leltél ,szemedben csillogok én.