Várlak

Ács nagy Éva
Várlak
Barátnőmnek...

Állok az ajtóban, nyitom a kaput,
a kutya mellettem boldogan fut.
Csalódik, becsapta a szél fújása,
mely a kaput nyikorogtatta.
Várlak.
Állok , nézek magam elé,
mikor jársz újra énfelém.
Üres a szobád, csak a pók ül a falon,
nem nyúlok hozzá, én ott hagyom.
Szekrényed nyitva, elvitted holmidat,
más varrja meg a nadrágon a foltokat.
Várlak.
A kávéscsészéd ott van ahol hagytad,
az alján még tele cukorral.
Nem mostam ki, mert még várlak,
emlék a pohár, rajt az ujjnyomat.
A télikabátod ott a fogason,
hagyom csak hadd lógjon.
Várlak.
A parfümöd illatát még érzem a fürdőben,
ott van, de már eltűnőbben.
Törölköző ott a helyén, de lényed halványul,
emlék lesz, de velem ,bennem él.
Fogkeféd elárvult,nem vagy itt, hozzá senki nem nyúlt.
Várlak.
Örökké ha kell ott állok az ajtóban,
nyitom ha kell akár holtomiglan.
Nem tudlak elereszteni csak úgy,
a szeretet bennem még ott fut.
Várlak
gondolatban, valóban,
várlak haza otthonunkban.